#KÖSZIBUDAPEST BLOG

Köszi Budapest

#köszibudapest blog

#köszibudapest

A 2015-ben indult útjára a Főváros és a BVA – Budapesti Városarculat Nonprofit Kft. támogatásának köszönhetően az a #köszibudapest kampány, amely a Budapest Essen-tials Városi Fesztivál keretein belül, előre kiválasztott véleményvezérekkel és egy fotóki-állítással közvetített gondolatokat arról, hogy

  • miért vagyunk büszkék Budapestre
  • mit szeretünk benne
  • mit tartunk pozitívabb fejleménynek a város életében
  • mit teszünk és tehetünk a város jövőjéért
  • mit jelent a város egy budapestinek, egy magyarnak, egy turistának.

#köszibudapest2015

A #köszibudapest koncepció 2016-ban is a városi értékeket fogja össze, a tavalyi év során kiválasztottak kommunikációját azonban egy közösségépítő ötlettel folytatja. A Főváros és a BVA összefogása nyomán idén, a BÁLNA főbejárata előtt okos köztéri ak-tivitásokkal készül a BPES csapata.

Ide települ ugyanis az OKOS PONT, fókuszban egy funkcionális térbútorral, a VÁROS ASZTALÁ-val. Egy pont, ahova bármikor, bárki leülhet és feltöltődhet mind szellemi, mind szó szerint technológiai értelemben.

#találsz

*beszélgetést a város jövőjéről
*lazulós vasárnapi pikniket
Tech Szolgáltatásokat:
*telefontöltő
*kerekesszék töltő
*ingyenes WIFI
*0-24 működő fényforrás

Üldögélni, beszélgetni, olvasni, dolgozni, piknikelni és végighallgatni egy beszélgetést az “okosodó Budapestről”. A Senso Media által biztosított intelligens eszközök és a Város Asztala négy teljes napig, non-stop működő installációként várja látogatóit. Egy pont a vá-rosban, ami kifejezi, hogy mitől lehet ez a város még jobb, még okosabb, még élhetőbb, még emberibb.

2016. június 2. csütörtök 15:45 – 17:00 – KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS
Téma: OKOS BUDAPEST – Könnyed beszélgetés és eszmecsere Till Attila vezényle-tével Budapest útjáról egy okosabb jövő felé. Beszélgetés a városról, amely mindenkié. Hogyan lehet élhetőbb és okosabb? Jövőképek és vélemények a #köszibudapest kampány keretein belül.
Helyszín: Okos Pont – BÁLNA

2016. június 2. 17:30 – 20:30 – KONYHAKÖR bemutatja: Budapest Menü
(zárt körű rendezvény)

A Konyhakör nevű speciális gasztró csoportosulással, az Asztal megalkotóival egy nem mindennapi, meghívásos városi vacsora jön itt létre. Inspiráló közös étkezés, melyet Budapest ihletett. A KONYHAKÖR séfje kreatív formában tálalja A budapesti menüt.
Helyszín: Okos Pont – BÁLNA

2016. június 5. vasárnap 10:00-13:00 – KONYHAKÖR bemutatja: SUNDAY BRUNCH -Reggeli piknik hangulatban!
A rendezvény Budapest Essentials karszalaggal bárki számára ingyenesen igénybevehető!

A fesztivál zárónapjának reggelén beindítjuk a napot és jó hangulatot teremtünk egy könnyed, laza, vasárnapi piknik keretén belül. A város reggelije, egy több órán át tartó, fennséges brunch. Az ételek és frissítők, krémek, péksütemények a Konyhakör szervezésében valamint a 4 napos fesztiválhoz csatlakozó gasztrópartnerek felajánlásával kerülnek megvalósításra.

Helyszín: Okos Pont – BÁLNA

SUNDAY BRUNCH

2016. június 5. vasárnap 20.30 – BPES & #köszibudapest záróesemény: Budapest Cinéma – MOSZKA TÉR filmvetítés

A fesztivál lezárásaként a Főváros és a BVA összefogásának köszönhetően mindenkit vár a Pontoon napozóterasza egy különleges mozizós eseménnyel. A BPES karszalaggal rendelkezők a Moszkva tér főhőseinek DJ szettjével, Szabó Simon (Rojál) and Jávor Bence ( Ságodi) törtjeivel búcsúztathatják az idei legurbánusabb fesztivált. Budapest kok-tél, naplemente a Pontoon fedélzetéről, emlékeket idéző film és könnyed lazulás a feszti-vál utolsó estéjén. Ne hagyjátok ki!

Helyszín: PONTOON terasz

pontoon

támogatók